A harmadik köztársaság nyomorúsága

A francia forradalom után (1789) pontosan kétszáz évvel múlt ki az európai kommunizmus (1989). Vajon a francia "felvilágosodott" gondolkodás jegyében a társadalom erkölcstelenségét bíráló Jean Jacques Rousseau filozófus "szabadság, egyenlőség, testvériség" jelszava és a "népfelség elve" miként torzult el a nemesek bebörtönzése, legyilkolása, a jakobinusok rémuralma közepette? Vajon a forradalom ideje alatt, és után eltörölt kereszténység helyébe lépő Ész kultuszát nem követte valamivel több, mint félévszázaddal később Marx-Engels Kommunista Kiáltványa? Majd még később Lenin és Sztálin bolsevik rendszere, nálunk, 1919-ben (Kohn) Kun Béla és (Sámuel) Szamuely Tibor vörös terrorja?

A francia forradalom kétszáztizennyolc évvel ezelőtti Nemzetgyűlésének, Konventjének, és Direktóriumának határozatai, a jakobinus terror és eszmeiség épp oly elítélendő, és véres, mint a későbbi bolsevik terror. Csak összehasonlításképpen: a francia Robespierre lefejeztette Dantont, aztán a feloszlatott Konvent helyébe lépő öttagú Direktórium lefejeztette Robespierret-t, nálunk Rákosi kivégeztette Rajkot, aztán Rajknak megbocsátva Kádár kivégeztette Nagy Imrét.

Ama réges-régi "felvilágosodás" torzult terrorisztikus eszmeisége így söpört végig a második világháború utáni Kelet-Közép-Európán, és a mi kis, csonkolt hazánkon.

De mi is történt a mi honi fertályunkon?

1946-ben formálisan köztársaság lettünk, de csakhamar a Magyar Dolgozók Pártja, a moszkovita bolsevikok, Rákosi (Rosenfeld) Mátyás vezetésével átvették a hatalmat, és 1949-ben a köztársasági elnök jogkörét felváltotta az elnöki tanács, és az elnöki tanács elnöksége. A burkolt, köztársaságnak nevezett diktatúrából valódi diktatúra lett. A második? Mert az első köztársaság a bukott monarchia után, 1919-ben egy ideig ugyancsak formálisan létezett, de március 21-én kikiáltották a Tanácsköztársaságot, bevezették a diktatúrát. Mindkét esetben idegen, külhoni hatalmak érdekeit szolgálva, átmenetileg köztársasági forma égisze alatt, legitim keretek között megszerzik országunkban a gazdasági, politikai és kulturális irányítást.

Vajon ilyen lenne ez a mi mostani "harmadik" köztársaságunk is?

Egyre inkább csak a retorika szintjén, a látszat törvénykezés keretei között élünk és igen messze a való életben végbemenő eseményektől. Egyre nyilvánvalóbban valamely diktatórikusan kormányzó hatalmi csoport irányítása alá kerül a nép, a lakosság, és megint csak a hazai érdekekkel ellentétes külföldi, most éppen globalizációnak nevezett eszmeiséget kiszolgálva. Ezért lennénk mi most a "harmadik" köztársaság? Miközben a Kádár-i népköztársaság eszmeiségét igyekeznek a jelen hatalombirtokosok, a kormány megtagadni, de a vagyonát, az egypárti vagyont, a szakszervezeti vagyont, a nemzeti vagyont, az államosított vagyont maguknak privatizálták. Vagyis eszmeiségben átugrották a "népköztársaságot", de a gyakorlatban annak egyenes folytatóiként birtokolják az ország irányítását, és egyre jobban centralizálják a hatalomgyakorlást, hozzák létre a burkolt, vagy olykor már eléggé látható diktatúrát.

Ebben az értelemben valóban ez a harmadik köztársaság.

Ennek a köztársaságnak a vezetői most éppen azon igyekeznek, hogy az Európai Unióhoz, a Világbankhoz és a Nemzetközi Valutaalaphoz kipányvázott emberi haszonállatokká süllyesszenek le bennünket. Ezen szervezetek pénzkölcsöneiből eladósítsák az országot és megengedjék, hogy latin-amerikai szintű gazdasági bérgyilkosok működjenek nálunk. Hogy a közpénzek minél nagyobb arányban magánpénzekké váljanak az emberellenes, neoliberális piacgazdaság jegyében.

Ebben a harmadik köztársaságban regnáló posztkommunistáknak pedig bűnsegédi bűnrészesei és tettestársai nem sokkal a rendszerfordulás után létrejött Demokratikus Charta gyűlölködően szőnyegbombázást ígérő álliberálisai, és a velük egy elvet vallók, hosszú ideig a legradikálisabban antikommunistázók szocialistákkal(?) szövetkező kisebbik kormánypárt tagjai és hívei. A klasszikus árulás példája, követve ama francia forradalom több mint kétszáz évvel ezelőtti mintáját, az akkori jakobinusi, ma neoliberális elveket.

Persze kérdés, miként lehetséges, hogy a választási 5 %-os küszöbön - erősen technikai csalás gyanújával - éppen, hogy átbukó kisebbség irányítsa sok tekintetben ezt a harmadik köztársaságot?

De nézzük ennek a formailag köztársasági és demokratikus kormányzásnak a népet, a lakosságot érintő egyre nyomorúságosabb életet "biztosító" néhány újabb intézkedését, amely bizonyítja, hogy méltók magukat harmadikként meghatározni a két korábbi (1919, 1946) köztársasághoz képest.

A kormányzati döntések miatt általános anyagi elvonás, csökkentés, intézmények bezárása, többszáz lelkes falvak életképtelenné tétele. Például Győr-Moson-Sopron megyében egy milliárd helyett csak ötszáz millió állami támogatás, így az egyes községeknek, falvaknak újabb és újabb összegeket kell megtakarítaniok. Eredmény: elmarad az utcák közművesítése, óvodák felújítása, és pedagógusokat kell elbocsátani. (Farád, Emese, Szárföld)

A lényeg, hogy nem tudják a vidéki önkormányzatok a jelen nép és lakosság ellenes kormányzati politikai taktikázásban, miként is kell megfelelniök a feltételeknek, hogy megtarthassák iskoláikat, óvodáikat, postáikat, orvosi rendelőiket. És mindehhez az eddigi 14-en túl, újabb 70 vidéki, vasúti szárnyvonalat akarnak megszűntetni, és számos Volán-társaságot felszámolni. Ceausescu, egykori romániai államvezér, ha élne, most receptet kérhetne a mai magyar kormánytól, milyen is az igazi falurombolás. Hogyan kell egy ország vidékét "köztársasági" és "demokratikus" módon elsorvasztani, tönkretenni. Csak azt nem tudom, hogy ha 1987-ben többszázezer budapesti embert lehetett megmozgatni, június 27-én tiltakozó felvonulást szervezve az Andrássy úton végig a Hősök terére a romániai falurombolás ellen, akkor ma nincs egyetlen szervezet, mi több, nincs ellenzékünk, amelyik a hazai nyomorúságos állapotok ellen tiltakozó felvonulást szervezne? Nota bene: ugyanazon az Andrássy úton. Ahol ugyebár nemrég a melegek vonulgattak agresszíven, botrányosan, rendőri védelem mellett. Sőt, aki tiltakozott ez ellen, azokat vitték el. Nyilván, hiszen a MEH államtitkára büszkén, a nyilvánosság előtt bejelentette, hogy ő "európai, magyar és meleg".

Miközben elképesztő mértékben épülnek a város legszebb helyein a lakóparkok, és persze szerte az országban a legfrekventáltabb zöldövezetekben, az építőipari csalások már jóval túllépték az igazságszolgáltatás által büntethetőség határát. (Na, de a kiskapuk!) Az építőipari cégek körbetartozása félezer milliárd Ft összeg körül mozog, és elsősorban magyar vállalkozók mennek tönkre, mert a külföldi megrendelő cégek hirtelen csődeljárást jelentenek be, és elhagyják az országot. Az is gyakori persze, hogy a projekt menedzser cég több szerződést köt ugyanarra a munkára más-más alvállalkozóval, aztán azok perelhetik egymást, ha tudják. Csak példaként: a Ferencvárosban a Beton 2000 kft. alvállalkozót a G. B. Európa Ingatlan kft. izraeli cég már régóta nem fizeti ki, mert ugyan bizonyíthatatlanul, de minőségi hibákra hivatkozik. Az alvállalkozó pedig elfoglalta az építkezést állagmegóvás okán. És ez nem az egyetlen eset, hiszen a XVIII-ik kerületben is egy alvállalkozót kitiltottak a területről, miközben 300 millió Ft-tal tartoznak neki. A kérdés csak az, megengedve, de nem elfogadva, ha az alvállalkozók ilyen rossz minőségű munkákat végeznek, akkor mitől lehet, elsősorban külföldi cégeknek, főként izraeli befektetőknek három-négyszáz ezer Ft négyzetméter árakon adni a lakásokat? Ha csak nem úgy, hogy a törvényes utat kijátszva, mégis eladják, de nem magyar lakos veszi meg, mert ilyen lakásra nincs elegendő pénze. Amúgy, ha a városok épített környezetét nézzük, főként Budapestét, a 2002-es építészeti szabály (30 méteres magassági korlátozás) már elavult, így hát folyik a város arculatának pusztítása. Bár lelki értelemben is, ha azt vesszük, hogy a magyar népesség 2020-ra 9 millió alá csökkenhet, és ehhez hozzájönnek a lakóparkok bevándorlói, a természetüknél fogva több gyermeket nevelő cigányok.

Ebben a harmadik köztársaságban pedig az asszimilálódás a magyar körülményekhez, szokásjogokhoz, ahogy a korábbi évszázadok bevándorlói tették, nem csak ismeretlen, de a hamisan értelmezett emberi jogok alapján, tilos.

És ha nem is utolsó sorban, de megemlítve a borzalmas egészségügy szinte népirtó jellegű intézkedéseinek egyik újabb botrányát. A rákos betegek diagnosztizálásához szükséges vizsgálatot Kecskeméten, a néhány évvel ezelőtt vásárolt, igen drága gépen csak saját zsebből, magánerőből, vagy - és ez már több mint Abszurdisztán! - banki kölcsönnel, 30 %-os kamat mellett képesek lebonyolítani, mert az állam csak napi egy vizsgálatra ad támogatást, amely 250 000 Ft-ba kerül.

Így élünk hát, nem Pannóniában, hanem az elvtársak és álliberálisok, a "kommliberok" harmadik köztársaságában, szellemi és anyagi kiszolgáltatottságban.

Miként lenne lehetséges itt a középosztály és a szegények szövetsége, amikor egyre lennebb csúszó középosztály van már csak?

2007.