Györffy László emlékoldal

1940 - 2009


Györffy László 1940. október 2-án született Budapesten.

A gimnáziumi évek alatt, 1957-ben rövid vizsgálati fogságban volt a forradalmat és szabadságharcot követően. Érettségi után segédmunkás, kocsikísérő, színházi díszletmunkás, könyvesbolti elárusító, majd 1961-65 között elvégezte a Színház- és Filmművészeti Főiskolát. 1981-ig különböző vidéki színházaknál színészként és dramaturgként dolgozott. Több filmben szerepelt.

Első könyve: Dobd föl magad, fiú! (novellák) 1975-ben jelent meg, majd regénye, (Kőorgonák) 1980-ban. 1990-től kisregénye, novelláskötete, hangjátékainak gyűjteménye következett, melynek egyes darabjait nemcsak a Magyar Rádióban, de külföldön lefordítva is sugároztak. (Pl. Bécsben, Lisszabonban, Varsóban, Párizsban)

1982 óta szabadfoglalkozású író

Hét esszéket , közéleti írásokat tartalmazó könyvét is kiadták, amelyek végig kísérték a rendszerfordulás társadalmi változásait. Szépirodalmi munkásságában is megtalálhatjuk ezt a fajta írói érzékenységet.

2006-ig huszonnégy könyve jelent meg.

2005-ben írói munkásságának 35. évfordulójára "Szabad a vásár" című novellás kötetét adták ki. "Aki megszökött a halál elől" című történelmi regényét a Magyar Művészeti Akadémia a 2000. millenniumi évben Arany Oklevéllel jutalmazta, ezt a könyvét "Schatten" címmel németre is lefordították, és 2003-ban Németországban adták ki. A felsorolt műfajokon kívül készített még interjúkötetet a külhoni, politikai okok miatt börtönt viselt és elmenekült magyarokkal és hazai kortárs költőkkel, továbbá három meseregénye is megjelent. Írt két bemutatott tévéfilmet, 1988-ban Kazimiercz Moczarski "Beszélgetések a hóhérral" című regényéből és saját novellából 1994-ben "Vasárnapi séták" címmel.

Díjak:

Nagy Lajos díj (1998)

Széchényi Társaság Színműpályázati Különdíj (1992)

Rádiós Nívódíjak (1994, 2003)

Magyar Szellemi Védegylet "Rendületlenül" díj (2004)

Bertha Bulcsú díj (2004, 2005)

Hungarian Journalist - 1956 -os pályázat Baltimore 2006 I.díj

Tagja: a Magyar Írószövetségnek, Magyar Írók Egyesületének, PEN Klubnak, Százak Tanácsának, Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, Trianon Társaságnak, Magyar Katolikus Újságírók Szövetségének, Irodalmi Filmalkotók Egyesületének.


Színház művészeti lexikon:

( Bp., 1940. okt. 2.- 2009.I.27. ): színész. 1965-ben a Szinház-és Filmművészeti Főiskola elvégzése után a kaposvári Csiky Gergely Színházhoz szerződött. 1969-től a Miskolci Nemzeti, 1971-től a debreceni Csokonai, 1978-83-ban a veszprémi Petőfi Színház tagja volt. 1984 óta szabadfoglalkozású színművész. F.Sz. Szergej (Hubay M.-Vas I.-Ránki Gy.: Egy szerelem három éjszakája); Próbakő (Sh.: Ahogy tetszik); Gróf Csatáry István (Fejes E.: Vonó Ignác). F.M. Gyújtózsinór (színmű, 1982)

Filmek, amikben játszott:

1978 Dóra jelenti

1977 Egy erkölcsös éjszaka

1976 Kísértet Lublón

1974 Macskajáték

1973 Kakuk Marci

1971 Hangyaboly

1969 Isten hozta, őrnagy úr!

1964 Miért rosszak a magyar filmek?


Kitüntetései:

© 2018 ICE DEA. 1013 Budapest, Clark Ádám tér 1.
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el