Megérintett-e bennünket a Megváltó megváltása?

( ÉLES SAROK ) 


A Krisztus után 325-ben létrejött niceai zsinattól, de mindenféle vallásháborúk és harcok közepette sok évszázad óta, a többségében keresztyén hitűek ünnepeinek rendjében éltek és élnek Európa lakói. A 20. században kialakított Európai Unió népei, melynek nagy csoportjához már mi is, és a körülöttünk élő szomszédok is tartoznak.

De miféle szakrális, transzcendens, és lelki eligazításokat adhatnak ezek az ünnepek annak az Európának és kialakított Európai Uniónak, amely megalakulásának 50. évfordulójára emlékezve sem a keresztény gyökerekről, sem a keresztény kultúráról, szellemi megalapozottságról szót sem ejtett? Csupán semmitmondó politikusi beszédek hangzottak el és fényeffektusokkal feltupírozott show-műsorok.

Isten és Jézus szellemisége valóban halott lenne ebben az Európában? "Isten halott?", ahogy Nietzsche mondta annak idején, de valójában ez csak most, a 21. század elejére vált volna hétköznapi gyakorlattá? Túl a huszadik század első, második és hidegháborús korszakain? Valóban csak lelkiségünkben kiüresedett keresztyéni ünnepekké váltak a régi évszázados hagyományok? A hitben gondolkodáshoz kapcsolódó erkölcsi és etikai iránymutatók nélküli "formális" ünneplésekké, melyek a hétköznapi küzdelmekhez igen kevés lelki segítséget adnak? Európa elvesztette lelki tartását? Európát legyőzte a fiskális szellemiségű, anyagias, üzleti világ? A hajszás, önkizsákmányoló, érvényesülési és gyarapodási életforma? A belső, szellemi értékeket pusztító létezés?

Hogy volt már ilyen ebben az európai történelemben? Lehet. De úgy tűnik most ezzel a szemlélettel nem csak a fizikailag elöregedett Európa kerül végveszélybe, de a világméretű anyagias globalizációs nyomás a szellemi túlélés szakrális keresztényi ünnepi erőit próbálja lerombolni, meggyengíteni, hogy sebezhetővé váljon a tömegember a hétköznapokban.

Európa így veszítheti el, vagy már el is veszítette jövőjét?

Jézus a világ világossága, és nem csak Európáé. De ennek a jézusi világosságnak, az emberek számára szellemi megtartó erőnek, a keresztényi ünnepek jelentőségének elüzletiesítése hasznos gyakorlati eszköz azok számára, akik a kereszténység helyett egy totálisan, minden téren piacosított világot akarnak létrehozni az európai kultúra helyett. Az üzleti világ pedig a háborúk világa. A szemet szemért, fogat fogért mindennapos harcok világa, ahol csak azok érzik jól magukat, akik ezt az elvet vallják, és ahol csak ők tudnak érvényesülni. A keresztény Európa a 20. század második felétől napjainkig egyre inkább ilyen üzleti világgá züllik. A piaci haszonelvűség lerombolta és lerombolja a valódi emberi értékrendet. A szellemi eredményességet felcserélik az üzleti számítások, és teljesítményelvűség kizárólagos harci világára.

A lélek, ha megelégszik az "adok-veszek" kufár szellemiséggel, teljességgel elveszítheti eddigi kulturális emelkedettségét, amely az állati vegetálásból érző, gondolkodó emberré tette. Nincs többé szakralitás, a hétköznapokat irányító, eligazító "lelki-keret", ha életünket nem a közel kétezer évvel ezelőtt Jehosua-nak nevezett férfiú új emberi szövetségének erkölcsi rendje szerint éljük.

Tudjuk, azt az új szövetséget és azokat az erkölcsi parancsokat már akkor sem értették. Vagy éppenséggel nem érthették, mert az írás- és szólástudók csavaros eszű magyarázkodásokkal félrevezették a tájékozatlan tömeget. A hétköznapi elnyomatástól szabadulni akaró tömeget. A mindig, mindenkor rossz irányba is befolyásolható tömeget. Akik, annak idején, bár a hét első napja, az ünnepi szombat után, mikor az Olajfák hegyének lábánál Betfagé és Betánia közelében egy szamár hátára ült a Rabboni, a Mester, hogy azon vonuljon be Jeruzsálem városába, ők még a köpenyüket és felső ruhájukat is elébe terítették, de öt nappal később, Pilátus helytartó előtt a hangadó zsidó főpapok vezetésével, "Keresztre vele! Feszítsd meg őt!" kiáltásokkal ítélték el.

Vajon mi történt akkor öt nap alatt?

Talán a zsidó főpapok kisebbsége még a helytartót is képes volt megfélemlíteni? Idézzük csak a Bibliát: "mikor második kihallgatáskor megkérdezte Pilátus Jézust: "Honnan való vagy te?" Jézus nem felelt s erre figyelmeztette, hogy hatalmam van arra, hogy keresztre feszítselek, és hatalmam van arra, hogy elbocsássalak téged. Jézus ekkor csak annyit mondott: "Semmi hatalmad sem volna rajtam, ha onnan felülről nem kaptad volna. Annak, aki engem kiszolgáltatott neked, nagyobb a bűne." Ettől fogva Pilátus azon volt, hogy elbocsássa őt. A zsidó főpapok azonban fenyegetődzve kiáltották: "Ha elbocsátod, nem vagy a császár barátja. Mindaz, aki királlyá teszi magát, ellenszegül a császárnak" (János 19, 9-12)

Pilátus pedig kiváltképpen, hogy ezzel rágalmazták a zsidó főpapok, nem akart ellenszegülni a császárnak.

Már akkor a fondorlatos politikai verbalizmus győzött? A modern kommunikációs csapda?

Hány ilyen öt nap volt közel kétezer éve az emberiség, vagy maradjunk csak szűkebb földrészünkön, Európa történetében?

Kik és miként tudják manipulálni a tömeget ma is, mint akkor? Bár talán Barabást akar kiáltani, de mégis "Jézust!" üvölt. Igaz, akkor csak így lehetett Jesus Hominum Salvator, Jézus az emberek Megváltója, miként a XV. században elnevezte őt egy bíboros.

De valóban hagyjuk magunkat "megváltani"?

Vagy ebben a 21. században méginkább képesek a tömeget manipuláló hangadók immár földrésznyi méretekben a nagy többséget félrevezetni? Az üzleti világba, a háborúk világába? A hagyományokban véget érő Európából az össznépi globalizált, csakis a fizikai és szellemi árucserék hatalmi világába? Ha kell hazugsággal, becsapással, rábeszéléssel? Elfeledkeznénk a közel kétezer évvel ezelőtti hét ünnepi szombatja előtti Nagypénteken alkonyatkor Megfeszített egynémely szimbolikus szaváról? "Óvakodjatok az írástudóktól, akik szívesen járnak hosszú köntösben és szeretik, ha nyilvános tereken köszöntik őket. Szívesen foglalják el az első székeket a zsinagógákban és a főhelyeket a lakomákon. Föleszik az özvegyek házát és színleg nagyokat imádkoznak. Ezért súlyosabb ítélet vár rájuk" (Lukács 20-21, 45, 47) Avagy, amit máskor mondott? "Jaj nektek, törvénytudók! Elviselhetetlen nehéz terhet róttok az emberekre, de magatok egy újjal sem érintitek a terhet" (Lukács 11, 46) És az elkorcsosuló mai, "piacosított" lelkiségünkre a legfontosabb: "Jeruzsálembe érkezve bement a templomba és kiűzte azokat, akik ott adtak-vettek, a pénzváltók asztalait és a galambárusok padjait pedig fölforgatta és senkinek sem engedte meg, hogy bármit is vigyenek a templom területén keresztül. Aztán megmagyarázta: Nem azt mondja az Írás az én házam minden nép számára az imádság háza? Ti pedig rablóbarlanggá tettétek. Mikor a főpapok és írástudók értesültek erről, azon tanakodtak, hogyan tegyék el őt láb alól." (Márk 11, 15-18)

Vajon nem juthat teljes természetességgel eszünkbe a magyar gazdasági életben büntetlenül maradó, lakosságot károsító üzletelési csalásokról, az állami pénzek hűtlen kezeléséről a pénzváltókat és kufárokat a templomból háncsból font korbáccsal kizavaró Megváltó? Lehet, hogy Magyarországot most már csak Jézus Krisztusra bízhatnánk?

Még inkább ez jutott eszembe, sajnos, legutóbbi, így javakorombeli embernek igen ritka, de végre hivatalos lehetőséget kapó nyugati meghívásaim egyikén, a mostani Húsvét nagyböjtjének ötödik vasárnapja előtt három nappal, amint Gent város középkort idéző terén, a vörös téglákból és szürke kőtömbökből épült Szent Bavó székesegyház XV. századra gótikussá lett templomának oldalhajójában álltam a flamand festészet világhírű alkotása, a genti oltár, vagy más néven, amint a helybeliek is nevezik a "bárány" előtt. Pontosabban: "Isten bárányának imádása" című, Hubert és Jan van Eyck fivérek fatáblára festett, 1432 május 6-ika óta itt kiállított remekműve előtt.

A nyitott oltár táblaképének alsó felében, középen áll, dicsfény sugaraktól övező fejjel a bárány, melléből piros sugárban folyik a vére egy arany kehelybe, körülötte külön csoportokban gyülekeznek az Ó- és Újtestamentumot olvasók, a szent asszonyok és szüzek, a hitvalló püspökök, s mindannyiukra ráragyog a magasból aranyos sugarakkal galamb képében a Szentlélek. De alul - ha szemben állunk -, a baloldali szélen egy pannót látunk, ami a megvesztegethetetlen bírák csoportját ábrázolja, és amelyet 1934-ben egy tolvaj ellopott s azóta sem került elő, csupán kiváló másolatát illesztették a helyére.

Amint némiképpen zarándok lélekkel állok eme közel hatszáz éves oltár előtt, és a húsvéti nagyböjtben már a magam által elkövetett bűnöket számba vettem, eszembe jutnak a mai, körülöttem zajló magyar élet kufárjai, pénzváltói, telekspekulánsai, földekkel jogsértő módon üzletelők, az állami vagyont meglopók, a hazug csalásokkal milliárdokat keresők. Mintha nálunk is valaki ellopta volna a "megvesztegethetetlen bírákat". De még másolatot sem raktak a helyükre.

És az is eszembe jutott, hogy vajon ezek után vagy ezen kiszolgáltatott züllés közben, képesek vagyunk-e még az évenkénti újjászületésre, a "feltámadásra"?

2007. április 5.