Utolsó vallomás




Györffy László ezt a pár sort az íróasztalán hagyta, nem címezte senkinek, úgy éreztem, hogy mindenkinek szól, ezért közzéteszem. Ennyi állt a papíron.

" Az öngyilkost nem csak a múlt terhe nyomja, hanem a jövő iránti reménytelenség. Elsősorban a saját, egyéni jövője, másrészt a magasabb szellemiségűek, közösségi tudatot is érezve, a tágabban vett társadalmi reménytelensége is. E kettőhöz már csak egy magánéleti váratlan, sokkoló szikra kell, és robban a tudatban az öngyilkossági tett ereje. Isteni döntés aztán, hogy valaki maradandó károsodás nélkül megmarad, vagy egy reménytelen, mélyen addigi életszínvonala alá süllyesztett életben, a Fennvaló elengedi a földi kínlódásból. Avagy: éppen egy maradandó károsodás után újra az isteni beleegyezést kérve megpróbálja. Mert egy vegetáló életet folytatni, testben, lélekben összetörve, talán szabad távozni. Sőt, egyenesen isteni kegyelem, és köszönet érte, hogy nem kell megalázottan kínlódni."