Éjjeli lepkék
A lepkék a rovarok egyik rendjébe tartoznak. A legősibbeknek még rágó szájszervük volt, de a civilizációt követve csalafintán hosszú szívószájuk lett, mint a műanyag szívószál, és az önelleplezés csodájaként tökéletes átalakuláson mentek át. Még a kaméleonok álcázási tudományát is kenterbe verik, lóverseny nyelven szólva. Sőt a fejükön csápok vannak, de ezeket szinte nem is látni, ők viszont ezekkel a csápokkal tökéletesen kitapogathatják környezetüket, s a megfelelt zsákmányt aztán szívószájrészükkel letámadják. Mindenesetre nem csípnek, mint a szúnyogok, vagy a bögölyök, szívatásuk, különösen az éjszakaiké olyan liberális, toleráns módon történik, hogy senki nem veszi észre. Akik észreveszik, azok pedig mélyen hallgatnak.
Bár gyönyörű, színesszárnyaikról, libegő-lebegő röpülésükről senkinek nem jutna eszébe, egy svábbogár, de sajnos a lepke és a svábbogár rokonok. Igen távoli értelemben, de sajnos, rokonok. Ha jól belegondolunk ilyen távoli rokonság az emberek között is gyakori. Nagyon is különbözően viselkedünk, de mégis rokonok vagyunk; ugyanis a legmagasabb rendbe tartozunk. Igaz, mostanában ez a rend kissé globális és nagyon igyekszik megtörni a színes egyéniségeket. ( A színesszárnyú lepkék rendjében ez elképzelhetetlen, persze ők lepkék és nem emberek.) Ez a mindenkit egyformává átalakító, globális rend még arra sincs tekintettel, hogy egyikünk őse a Neandervölgyben duhajkodott, a másikunké Afrikában, a harmadikunké pedig Távol-Keleten és akkor még a tíz millió évvel ezelőtt egymással összeveszett rokonságról, a pithecantropus erectusokról, a cromagnoniakról, a heidelbergiekről, a vértesszőlősiekről nem is beszéltem. Szóval, az emberek között is megtalálható a lepke-svábbogár rokonsági fok.
Viszont a lepkéknél igen nagy a méretarányos különbség, hiszen a legapróbb, néhány milliméteres molylepkétől az akár harminc centiméteres fesztávolságú szárnyakkal röpülőkig is felfedezhetők. Bár ez inkább csak a nappaliakra vonatkozik, mert az éjszakai lepkék a sötétség jótékony leple alatt pillanatokon belül odébb libbennek.
Tulajdonképpen pikkelyekké átalakult szőrök borítják a lepkék testét, főként szárnyaikat, és a pikkelyekben lévő festékanyag fénytörése okozza, hogy elbűvölnek bennünket színes, furcsa ábrázolatú szárnyaikkal. Pedig nem angyalok, különösen az éjjeliek nem azok. Kiváltképp, ha a kaméleonokat megszégyenítő átalakulásukra gondolunk, amint petékből, hernyókból, begubózott bábokból egyszer csak, nagyon hirtelen és váratlanul színes szárnyú lepkék lesznek és éjszaka csak akkor látjuk meg őket, ha fény vetül rájuk, de ők a fényt igyekeznek elkerülni. Persze fénycsapdával megfoghatjuk őket, de még az emberi rend őrei sem igen állítanak nekik fénycsapdákat. Hogyisne! Ha véletlenül befognának több száz éjszakai pillangót, mit csinálnának velük? Nem a nőstényekkel, hanem az agresszív hímekkel, mert a főállású éjszakai életet élők között találhatók a valutázók, pénzmosás üzletkötők, a másokat jól megszívatók, a nőstényeket futtatók, akik csak vakóságos rabszolgák ezeknek a hímeknek. Sőt, a kormánytagokkal lepke(hálózat)ban vergődök, akik egyúttal összekötők a vörös színű emberi pártok és az éjszakai bűnös alvilágban röpködő lepkék között. Mi több, nem is tudják, mert csak buta éjjeli lepkék, hogy ez a lepkeháló(zat) egy nagy világháló része, ők pedig ebben a nagy, természetellenes, globális világhálóban röpködnek, miközben a saját, hazai kis lepkehálózatuk foglyai. De ezek az éjjeli lepkék, hímek és nőstények egyaránt, igen jól érzik magukat, pedig valójában egy nagy háló(zat)ban röpködnek.
Általában rothadó anyagokkal táplálkoznak, de minden édes életnedvet szívesen megcsapolnak. Pödörnyelvükkel. Ők a nagy pödörnyelv használók. Színes szárnyuk mellett, akár színes szájúaknak is nevezhetjük őket, különösen az éjszakaikat, mert az eszmei sötétségben szóvirágról-szóvirágra csaponganak. Ki hinné ezekről az éjjeli kicsapongókról, hogy rokonaik a hatalmas Danaida lepkék, akik nyolc hét állandó repülés után jutnak el Kanadából a mexikói sivatagig, hogy a hideg tél elől meneküljenek, miközben húszezer méter magas hegyeken szálldogálnak át.
Ebből látható, hogy az éjjeli lepkék szinte tökéletes ellentétei, rokonság ide vagy oda, a nappali fényben libbenőknek, a pillangóknak, a fecskefarkúaknak, boglárkáknak és káposztalepkéknek. Sőt, sokkal ravaszabbak náluk, hiszen az éjjeliek közé tartoznak a minden rendszert helyeslő álcsüngők, a sötét, homályos körülmények között alattomosan előrefelé araszolók, a gyapjas-álruhában bujkálók, a kapcsolati tőkéket szövögetők, és persze a túlélésért a mindenkori vezető korifeusok közvetlen környezetében, rokonságában csüngők.
Ezeknek az éjjeli lepkéknek azonban legveszélyesebb típusa; a vadászók. A másokat levadászók. Üzleti társat, maffiózó-társat, civilt, csak úgy megbízatásból. Amúgy az éjjeli lepkék, a csüngők, álcsüngők, araszolók és szövögetők között vannak bankárok, közbűntényesek, okirat-hamisítók, bűnpártolók, társtettesek és bűnsegédi bűnrészesek. Ezek gyakran külhoni befektető-lepkékkel bebábozódnak, s ebből a bábállapotból aztán színes és szívószájú, hihetetlen hazugságokat karattyoló utódok bújnak elő, hogy elkápráztassák a világot, ahogy fentebb említettem szóvirágról-szóvirágra szállva az eszmei sötétségben. Hozzájuk képest a nőstény éjjeli lepkék ártalmatlan kis lotyók, akiknek legfeljebb türelmi zónákat akarnak kijelölni, hogy a nagy csalogató szállongás közben azért ne mindenki folyton őket bámulja.
Azt azonban a kicsiny türelmi zónákat szorgalmazó politikus urak (egykori bolsi elvtársak) manapság elfelejtik, hogy az egész ország lassacskán türelmi zóna lesz. Hiszen mindenkinek türelmesen kell várakoznia arra, hogy milyen módon is akarják tönkretenni az életét "európaiasan" vagy csak úgy póriasan, magyarul.
Itt és ezért valójában csak az éjjeli lepkék érzik jól magukat. Főként a rendszerfordulás óta bábállapotukból kievickélődött éjjeli robbantásos lepkék, olykor politikai színezettel szárnyukon.
Magyar Világ 2003. okt. 17.
( Megjelent a (H)arcvonalban- esszék, közéleti írások - c. kötetében( Kiadó: Kairosz)