Jászol és kereszt
Puer natus est, szól a latin írás, megszületett a Kisded. A többi földi lényhez hasonlóan meg kellett születnie, hogy az ember saját korlátolt képességeivel és érzékszerveivel felfoghassa küldetését. Mert majd' mindannyian érzékszerveinknek vagyunk kiszolgáltatva, és földre lehívott lelkünk saját fizikai létének börtönében élünk.
Az egyedi léleknek földi valóságát azonban csak homályos, pszichológiai tudorkodással sejthetjük, mert egyetlen kísérlet sem tudja létezését kimutatni vagy megcáfolni. Fizikai létezésünk ellenére viszont már az ősember is sejtette, pontosabban szólva félelmeivel megélte, hogy ezen a földi világon kívül valamely másik világnak is lennie kell. Az ember eredendő félelme, rettegése a számára ismeretlen, megmagyarázhatatlan világtól, nem sokat változott az ősember óta, mert az évezredek folyamán legtöbben csak az őket körülvevő materiális világ fergeteges változásait képesek megtapasztalni.
A hitben gondolkodáshoz már minden testbe zárt léleknek önnön fejlődésében kell fáradságos úton eljutnia. Van, aki végigjárja ezt a spirálisan emelkedő lelki utat. Van, aki eljut egy szintre. És van, aki el sem indul az úton. Ez utóbbiak számára - akik mintha többen volnának, mint a hitben gondolkodók - csak a materiális "való világ" létezik. Ők csak részben hasonlítanak a megszületett Kisdedre, az Emberfiára. A Kisdednek őértük is meg kellett születnie, és tanúbizonyságul testet öltve végig kellett járnia földi küldetését. És mindannyiunkért is, akik érzékszerveink és tárgyi kultúránk börtönébe zárva élünk, hogy a magunk gyarló módján fölfoghassuk az Ő küldetését.
A rövid huszadik században - mely, úgy tűnik 1914-ben kezdődött és 1990 táján ért véget - a korábbinál is fergetegesebb tempóban uralkodott el a materiális gondolkodás primátusa, és növelte az embert körülvevő tárgyi világot a felfokozott fogyasztói társadalmak káosz-érzéséig. Olyannyira, hogy a hitben gondolkodás útjára lépés esélyeit majdnem kiszorították az agymosó médiumok. Kiszorították az ember személyiségét is manipulálni képes informatikai rendszerek annak esélyét, hogy a Fennvalóhoz - vagy valamely általa szeretett szenthez - forduljon a bajba jutott. Első, agymosott gondolata inkább valamely írott vagy elektronikus médium felé irányítja korunk "korszerű" emberét, ott panaszkodik és kér segítséget, s miután földhöz ragadt tapasztalatával olykor elégtételt is kap "megnyugszik a lelke" is.
A materiális, tárgyi világ azonban jelkép is lehet.
Az őskeresztények katakombáinak falára rajzolt születés-ábrázolás éppúgy jelkép lehet, mint a VII. században a szaracénok pusztítása elől a Maria Maggioréba menekített születési jászol kis darabkája, amely annak idején, harminchárom év után is a helyén maradva érte meg a Kisdedből Megváltóvá lett Jézus halálát, és távozása után a földi életet szolgálva, ebből ettek az állatok. Ennek a jászoldarabnak ne lenne jelkép ereje? Vagy a római Szent Kereszt-bazilikában (Santa Croce di Gerusalemme) őrzött kicsiny faszilánkoknak, melyek az Emberfia keresztjéből származnak, akár csak az ugyanott elhelyezett keresztfa feliratnak, a "Titulus Crucis"-nak vagy a 12 és fél centiméter hosszú, keresztrefeszítéshez használt vasszögnek és a töviskoszorú egy tövisének?
De más jelentéssel bírnak a tárgyak és mással az ereklyék. Ez utóbbiakat a jelek jelének is fölfoghatjuk. A Kisded születésének tárgyai, a jelek jelét jelenthetik számunkra. Személyes életünk egy-egy kedves, szeretett tárgya azonban csak a jelkép szintjén működhet lelkünkben. Korlátolt képességeinknek olykor ez a materiális megjelenítés képes fogódzót adni, hogy a testen kívüli, transzcendens világról is töprenghessünk. Ha valaki erre egyáltalán hajlandó. Ha nem csak az őt körülvevő, személyiségét (lelkét) is befolyásoló tárgyiasult világ létezik számára.
Akik csak ebben a tárgyiasult, materiális világban élnek, fizikai létük börtönét egyre inkább telezsúfolják földi javakkal, és lelküket ehhez a világhoz - lelki kéz- és lábbilinccsel - odaláncolják. De nekik is saját "jászoluktól" a saját "keresztjükig" kell földi útjukat végigjárniuk. Ez ellen nem tehetnek semmit.
Ezen a napon, vagy annak "csodálatos éjszakáján" jusson eszükbe, és ne feledkezzünk meg róla.
Nemzetőr, 2003. december 23.