Szent István-i hagyaték?

Györffy László

Szent István-i hagyaték?

Nemzetállamok feltehetően addig lesznek a Földön, ameddig az egyes nemzetek képesek nyelvükben, kultúrájukban és a különböző háborúk és történelmi egyezmények ellenére megmaradt határaik között tovább élni. Azt pedig már sajnos régóta tudjuk, hogy az államok, országok nem esnek egybe a nemzet fogalmával. A jövőben felgyorsult modernizáció és világuralmi globalizációs törekvések miatt glóbuszunkon a hatezer nyelvet beszélő népi közösségek nemsokára több százra fognak csökkenni. De addig is: a Föld országait, és nemzeteit átalakítani akaró hatalombirtokosoknak el kell tűrniök, hogy feltehetően még pár száz évig és több száz nemzet létezik majd.

A nemzetállamokban élők sorsa tehát az adott országok (megismétlem: nemzet és ország nem mindig esik egybe!) kormányainak stratégiájától, népének érdekeiért, vagy ellenére hozott intézkedéseitől és törvénykezési rendjétől függ.

Ebben az értelemben tulajdonképpen évezredek óta, de évszázadokat mindenképpen mondhatunk, csak "kétpártiság" létezett: a haza és a nemzet érdekeit szolgálók és a nemzetellenesek "pártja". Azaz: két irányba gondolkodó népi csoportok. Az azonban sokszor kétségesnek látszik: mi is valójában a nemzet és mi az ország érdeke, ha egyszer a két fogalom és történelmi helyzet nem fedi egymást. Márpedig a magyarság "zivataros évszázadaiban" (Kölcsey) ez bizony többször előfordult.

Éppen ezért az immár országon belül és határainkon kívül nyilvánvaló erkölcstelensége miatt bukásra ítélt jelen magyar kormány, és a rendszerfordulás óta hatalomban lévő ideológiai "vértestvéreik" időnként történelmi példálódzással mentegetik a magyar nép genocídiumára vonatkozó intézkedéseiket.

A rendszerfordulás után többször visszaválasztott bolsevik szelleműek az Európai Unióba való belépést, az ország nemzeti vagyonának külföldi kézbe adását, a Világbank, a Nemzetközi Valutaalap és a globalizációs kívánságok szolgai módon való teljesítését gyakorta hasonlítják a honfoglaláshoz, az 1867-es kiegyezéshez vagy netán (hogy nem szakad reájuk az ég!) a Szent István-i időkhöz, a kereszténység felvételének, a nép által olykor keservesen megélt korszakához.

Kétségtelen, hogy az egyes országok történelme nem független a körülötte terjeszkedő földrésztől, és nem csak egyes személyek kiválóságán vagy gyarlóságán, alkalmatlanságán múlik, ha sikeresen vagy sikertelenül él a nemzet (ország) népe. Az viszont tény: múltunkban Szent István uralkodását, az akkori kereszténység nyugatos útjának választását semmilyen szinten nem lehet összehasonlítani a maradék Magyarország 20. és 21. századi vergődésével, még a szándékosan félrevezetett rendszerfordulástól számítva az Európai Unióba való belépés erősen gyarmatosító szerepköréig sem, hogy korábbi évtizedekről ne is essék szó.

Most maradjunk tehát csak a Szent István-i idők hasonlatánál.

Lehet, hogy már államalapításunk forradalmas időszakában is a maihoz hasonló kétkedő kérdésekbe botlottunk rögös történelmi utunkon. Csakhogy mekkora különbség van a több mint ezer évvel ezelőtti korszak nemzetteremtő és a mai, nemzetromboló évei között?

A honfoglaló Árpád fejedelem 907-ben, 1100 éve meghal és 997-ben, 1010 éve meghal, a Kárpát medence nyugati felén uralkodó Géza (vagy inkább Gejza?), Árpád dédunokája, aki Vajkot, a később István névre keresztelt fiát jelölte ki örökösévé. Abban az időben viszont az Árpád-nemzetségből származók legöregebbje Koppány, Somogy ura volt, ami azt jelentette, hogy őt illette volna meg a fejedelmi hatalom. Azon kívül Koppányt maga Géza fejedelem választotta 973 húsvétján a 12 főúr közé, Fajsz, Csák, Tormás, Beléd, Kalán, Bereg-Botond és mások mellett, akik követként, a keresztény népek közösségébe való belépés szándékával a német császárhoz mentek Quedlingburgba, a birodalmi gyűlésre, ahol a korabeli Európa valamennyi számottevő képviselője jelen volt. Vagyis: Koppány is tudhatta, miként akarja fejedelme, Géza a jövőben meghatározni a kereszténység felvételének irányát, s ezzel befolyásolni egy állam, egy nemzet alapítását, egy ország jövendő kül- és belpolitikájának alapjait.

Koppány tehát tudott minderről, mint a Quedlingburgban járt főurak egyike, és mivel ő és még sokan a népből nem ily módon kívánták a nemzetté alakulást, másrészt "jogilag" is neki volt igaza, Vajk ellen támadt. A Veszprém melletti csatában azonban vereséget szenvedett, meghalt, holttestét pedig Vajk feldaraboltatta és uralma jelképeként Esztergom, Győr és Veszprém városok kapujára kifüggesztette. A népét a keresztény Európa felé terelgető Géza, aki közismerten eközben pogány isteneknek is áldozott, és a lázadó, régi gyökérzetű magyar vallást, életszemléletet megtartani kívánó Koppány ugyanazon évben, 997-ben hunytak el.

Nem tudhatjuk, de el lehet képzelni, miként forrongott, indulatoskodott három éven át, olykor gyilkos támadásokat elszenvedve és viszonozva a Koppány-i nép, míg 1001 január elsején (mások szerint 1000 december 25-én) II Szilveszter pápától kapott és a lengyel honból jött bencés követ Asztrik kezéből átvett koronával, továbbá az akkori, évezred végi általános pusztulás hiedelmével szemben a harcra buzdítás jelképeként, egy lándzsát is kapva, Vajk, István néven, a római katolikus szertartás szerint, fejedelemből királlyá koronáztatta magát.

A Vajkból lett István egy új évezred küszöbén, a Német-római Birodalom peremén részben politikai meggondolásból, másrészt spirituális, metafizikai új rendet kényszerítve az anyagias, világi szemlélettel bírókra, biztosítani akarta a nép megmaradását. A szeretet vallását hirdető kereszténységre térítve népét, megvédve a külhoni erőszakos támadásoktól, befolyásolási, gyarmati lehetőségektől, és útját állva az országon belüli önkényes, szabados hatalmaskodásnak is. Hogy ezzel együtt veszíteni kellett a "Koppány-i" erőből, hagyományokból? Lehetséges. Az is biztos, hogy egy csapásra nem szűnt meg István és felesége, a bajor Henrik herceg nővére, Gizella iránti ellenségeskedés. Elég, ha csak a király rokona, Csanád 1008-s győzelmére gondolunk, a Körösök és az Al-Duna közti vidéken uralkodó Ajtony törzsfő felett. Vajon jogosak voltak-e a kíméletlen harcok a koppányi nép ellen? Vajon helyes volt-e, hogy III Ottó Itáliájából és II Henrik német kancelláriájából olyan papok jöttek, akik nálunk püspöki székbe kerültek, amikor a honfoglalás előtti vallásos hiedelmeinkre épült a bevezetett római katolikus kereszténység? Például a Csíksomlyón későbbi századokban hallott Babba Máriából, Boldogasszonyunkból lett a szép Szűz Mária. A független magyar államiság megteremtésének szándékában és végrehajtásában éppen ezért nem lehetett volna Istvánnak valami modus vivendivel kibékülni a "koppányi" néppel?

Valószínű nem, mert akkor egy spirituálisabb rendnek kellett bekövetkeznie a magyarság életében ahhoz, hogy a körülöttünk lévő birodalmak közepette megmaradhasson, és ne bekebelező európai erők győzzenek felette.

Amúgy a több mint ezer évvel ezelőtti történelmünk és mai közötti összehasonlításhoz csak annyit: akkor egy spirituális választás volt a tét, ma pedig a mohó anyagi javak megszerzése és a magyarság minden téren való kiszolgáltatottsága elleni küzdelem.

Kiváltképpen pedig nem felejthetjük az akkor csak beszélt magyar nyelvünk helyett (az Ómagyar Mária-siralom csupán 1300 körül íródott) István latin nyelven hátrahagyott erkölcsi testamentumát, királyi intelmeit, fiának, Imre hercegnek, akit aztán egy vadkan halálosan megsebesített. Valóban vadkan volt a "tettes", és hány ilyen vadkan tűnt föl a későbbi magyar történelmi századokban?

Talán mert éppen a latin nyelven íródott királyi intelmeket olykor rosszul fordították magyarra, és ez bizony fondorlatos félreértésekre adhatott okot az egyes, politikai hatalmi harcokban. Gondoljunk csak például "A vendégek befogadásáról és gyámolításáról" című VI. fejezetre. "Mert amiként különb-különb tájakról és tartományokból jönnek a vendégek, úgy különb-különb nyelvet és szokást hoznak magukkal, s mindez az "országot" (itt a félrefordítás!) díszíti, az udvar fényét emeli, s a külföldieket a pöffeszkedéstől elrettenti. Mert az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő." A filológus kutatások kiderítették a latin "curia" szó az Intelmek ezen részében nem országot, hanem királyi udvart jelent. Vagyis a (királyi) kormányzást díszítik a külhoni nyelvek és szokások, továbbá az egyszokású és egynyelvű, nem ország, hanem országot vezető udvari hatalom gyenge és esendő. Micsoda különbség? És nem ezt az István-i szándékot bizonyítja a VIII. fejezet "A fiak kövessék az elődöket" záró gondolata? "Mely görög kormányozta a latinokat görög módra, avagy mely latin kormányozta a görögöket latin módra? Semelyik. Ezért hát kövesd szokásaimat, a tieid közt kimagasló igy leszel, s az idegenek dicséretére szert igy teszel."

A Szent István-i Intelmek ezen mondatai, sok egyéb mellett, egészen mást sugallnak, mint amit a mai magyar hatalomban regnálók cselekednek. A mai "idegen" politikánk, külpolitikánk csak a fondorlatos belpolitika igazolására szerveződik. Nemzeti érdekről szó sincs, legfennebb állami, és főként egy hatalmi klikk érdekeiről. Hol van itt a nemzet érdekeit szem előtt tartó "királyi udvar", curia?

Némelyek, akik az akkori ezredvéget a mai időkhöz akarják hasonlítgatni mondván, hogy akkor a feudális, hűbéri gazdálkodás kereteit és feltételeit kellett a "koppányi" népnek elfogadni a római katolikus vallás felvételével, elfelejtik, hogy ez a magyar nép - Géza fejedelem és István király okos taktikázásának köszönhetően - függetlenségét a német-római és bizánci birodalomtól, és Kárpát-medencei megmaradását jelentette. Elfelejtik, hogy ma pedig a magyarság és Európa megkopott keresztény hitében kell élnünk, a külhonból irányított gazdasági és szellemi globalizáció népünket pusztító nyomorgatásában, genocídiumában. Jóllehet a római katolikus kereszténység felvételének idején, különösen a vezérek esetében, ez csupán a hatalmuk megtartása érdekében történt, de mi volt ez a mai kommunista utódok és a hozzájuk kapcsolódó, liberálisnak mondott elveket vallók hatalmi tébolyához.

Ma a Szent István-i kereszténység - mégha nehezen is vált elfogadottá - spirituális hátországa nélkül, döbbenetesen szekuralizálódott világban élünk, az egykori megteremtett birodalom Trianonban csonkolt hazájában. Az egyre lélektelenebbül zajló hétköznapjainkban, fokozódó külföldi befolyásolás mellett, csak vegetáló vergődés lehet a sorsunk. Mert egy nemzetnek, népnek saját hitében és kultúrájában kell először szilárdan állnia, s csak azután fogadhat be más szellemiségű, kultúrájú "vendégeket". Ha gyenge egy nemzet, nép kulturális és szellemi identitása, az anyagi világ bármely sanda szemléletével könnyen meggyőzheti és tönkreteheti.

Ami pedig a Szent István-i kort illeti, csak szabad szellemű emberek őrizhetik igaz történelmüket, múltjukat. Az a nép, amelyiket ideológiailag vagy kiváltképpen fizikailag befolyásolhatnak, elveszítheti múltját. Múlt nélkül pedig csak homokra, lápra, süllyedő zsombékra épített lehet egy haza-ház.

Ha így folytatódik a többségi, Szent István-i keresztény magyarok életminőségének szándékos pusztítása, a külföldről támogatott genocídium, vajon akkor hány magyar halálakor és mikor mondhatjuk el Petrovics-Petőfi Sándor szavaival: "Hol sirjaink domborulnak/Unokáink leborulnak/És áldó imádság mellett/Mondják el szent neveinket"?

Esküszünk még ma is erre?

2007. augusztus 6.ját. Múlt nélkül pedig csak homokra, lápra, süllyedő zsombékra épített lehet egy haza-ház.

Ha így folytatódik a többségi, Szent István-i keresztény magyarok életminőségének szándékos pusztítása, a külföldről támogatott genocídium, vajon akkor hány magyar halálakor és mikor mondhatjuk el Petrovics-Petőfi Sándor szavaival: "Hol sirjaink domborulnak/Unokáink leborulnak/És áldó imádság mellett/Mondják el szent neveinket"?

Esküszünk még ma is erre?

2007. augusztus 6.