Szigliget , 17-es
Szigliget , 17-es
Bezárják a házat egy évre.
Az írók szigligeti alkotóházát.
Az elektromos vezeték felújítása miatt.
Bezárják az álmok házát, ahol tehetséges és tehetségtelen regények, tanulmányok, novellák és versek íródnak. Bezárják a hirtelen szövődött barátságok és ismeretségek házát, ahol a parkban, magán-és közélettől fáradt idegzetű, bámészkódoktól zavartalanul nő majd egy évnyit (ha nem többet!)a kínai júdásfa, a himalájai selyemfenyő, a négy embernyi törzsű erdei bükk, a Jókai-padhoz vezető sétány elején, melybe monogramokat karcoltak 1948-ban, 1970-ben, s ki tudja még mikor. Egy évnyit nő a vérszilva és hamisciprus, az emeletnyi magas liliomfa és kisujjnyi tüskékkel védekező vad citromfa, nőnek a Tapolca-patak partján illatozó medvehagymák.
A Tapolca-patak túlfeléről érkező kakatoló fácánkakasokat sem hallgatja egyévig egyetlen író, költő sem, és a parkban csattogó fülemüléket, trillázó rigókat, cserregő, fütyürésző, oktalan városi embereknek ismeretlen madárhangokat.
Megszűnnek az írógépek tompított ropogásai az ajtók mögött.
Bezárják, remélhetőleg csak egy évre, a szerzetesi cellák szigorával szoba-magányukban gondolataikkal viaskodó, önmagukat gyötrők házát. Az altatókkal alvó, a parkban és fent, a Várhegyen az égbe harapó szuvas fogakra emlékeztető várromon és a Balaton-parton feszült idegekkel sétálgatók, a fontoskodva fecsegők, nyafogva traccsolók házát.
Mintha valamilyen korszaknak vége volna, pedig csak egy évig nem mehetünk Szigligetre.
Mintha a 22-es (szoba) csapdájából kievickéltem volna. Rendszerint azt a szobát kértem, s több, mint másfél éve is azt kaptam, bár azóta sem laktam ott, amikor is magánéletemet és munkámat akadályozó körülmények csapdájában vergődtem, s most úgy érzem, szinte onnan érkeztem meg a 17-esbe, ahol a villanymelegítő kis fali beugrójába Nagy László festett egy zöld sárkányt ledöfő Szent Györgyöt.
Mindenkinek lesz, volt és esetleg van egy Zöld Sárkánya.
Ez a nagylászlói zöld sárkány éppen a leszúrás előtti pillanatban nyújtogatja nyakát, tátja száját, melyből piros nyelve kunkorodik elő, az arasznyira előtte meredő lándzsa felé.
Szent György még nem szúrta le, de tátott szájától alig egy arasznyira van a lándzsa hegye. A zöld sárkány megöletése pillanatok kérdése. Folyamat.
A ház bezár, időlegesen, aztán minden megy tovább. Bennem köz- és magánéletemet illetően is néhány éves korszak zárult ezzel. A 22-es csapdájából, talán - félve és óvatosan mondom - megtérhettem Nagy László zöld sárkányt ölő Szent Györgyéhez, megtanulva, hogy igazán csak a sárkányok ellen szabad harcolni, s egyéb, alantas kis csúszómászók felett el kell nézni, ahogy teszi az ember, mondjuk a ház teraszán állva, a csillogó edericsi öböl felett a keszthelyi hegység felé tekingetve. A távolba kell nézni.
Mindenkinek lesz, volt és esetleg van egy Zöld Sárkánya.
A szigligeti alkotóházban sokszor viaskodunk vele, miközben a "lányok" fehérköpenyes "tündérek" hordják a "harc"-hoz szükséges táplálékot élükön a napbarnított, korát meghazudtoló fürgeséggel edző, síugró bajnokra emlékeztető Harsányi Karcsival, gondnok barátunkkal.
A ház egy időre bezár. S aztán vajon hányan és hogyan térnek meg ki-ki saját Zöld Sárkányát megölendő?
( 1979 )
( Szigliget c. könyv 1988-ban Koczogh Ákos szerkesztésében jelent meg.
A fenti írás ebben a könyvben jelent meg.)
Szigliget
